Mi ez?
A Magyar Nemzeti Filmarchívum 2005-ben az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával digitalizálta gyűjteményének egy részét. 115 játékfilm mellett az 1931-es első hangos filmhíradótól kezdve 1943-ig 597 darab filmhíradót digitalizáltak a szakemberek. A digitális kópiák ezután a NAVA különgyűjteményébe kerültek.

Tavaly, a 77 filmajándék elnevezésű akciónk sikere nyomán határoztuk el, hogy a Filmarchívumban őrzött és felújított filmhíradókat is hasonló, felhasználóbarát módon tesszük elérhetővé.

Ez az első alkalom, hogy egy korszak filmhíradói szakértői válogatás nélkül, teljes egészében az érdeklődők elé kerülnek. Úgy, hogy azokat a közönség kommentálhatja, kulcsszavazhatja, rendezheti és felhasználhatja saját blogjához vagy iskolai prezentációjához.

Mi, a Neumann-nál abban hiszünk, hogy múltunk dokumentumai a jelen kultúrájának építőkövei. A kulturális építkezés pedig akkor sikeres, ha mindenki hozzáfér az építőelemekhez és ha élénk, tényszerű párbeszéd alakul ki az értelmezések között.

Vannak, akik szerint ezek a dokumentumok hamisak, torzítják a valóságot. Szerintünk minden ilyen dokumentum reprezentáció. Nem lehet független a kortól, amelyben született. És nem független a közreadó szándékától sem. A filmhíradó nem olvasható tankönyvként, inkább lenyomatát adja a kornak.

Mint archívum nem tehetünk mást: megőrizzük, ami ránk maradt. Közben pedig lehetőséget biztosítunk az utódoknak arra, hogy értékeljék mindazt, amit mondani akartak magukról az elődök.

Egy archívum nem ítélkezik. Értéket csak abban képvisel, hogy rábízza-e a tudást a kulturális közösségre. Mi emellett döntöttünk. Éljenek vele boldogan és felelősen!

Címkék